Oldalak

2011. december 22.

Karácsonyi készülődés 1. – gyorsan elkészíthető ajándékok a Stahl Magazin Téli édességek című számából

Elterveztem, mivel idén jobban ráérek, jó kis gasztroajándékokkal fogom megörvendeztetni a családot! Na, ebből annyi valósul meg, hogy - a panettonét és stollent leszámítva, amiket holnap készítek – villámgyorsan elkészíthető meglepiket csinálok, mivel valahogy mindig úgy alakul, hogy időből van a legkevesebb…

2011. december 15.

Sültpaprika krémleves burgonyával

A napokban a gasztroújságjaim rendezgetése közben kezembe akadt egy olasz magazin, amit még az idei nyaralásunk utolsó napján, hazafelé jövet vettem meg. Ugyanis mindenáron szerettem volna egy eredeti olasz nyelven íródott szakácskönyvet, de a 2 család, és 5 majdnem egykorú fiúgyermek kicsit nehezen tolerálta, ha anya megpróbált kicsit „megszökni” a napi közös programról. Ezt konstatálva egy idő után nem is próbálkoztam azzal bizonyos könyves és egyéb üzletek előtt, hogy „én ide most bemennék körülnézni…”

2011. december 12.

Mandulakrémes-mazsolás pite

Ez a recept hirtelenjében született meg bennem az egyik áruházlánc játékának felhívására. Annyira adta magát a helyzet, és a megadott 5 hozzávaló, hogy nem is gondolkodtam másban, csak egy - az olaszok Torta della nonnájára emlékeztető - gyorsan elkészíthető pitében. Az igazság az, hogy először kis tortácskákat akartam gyártani, muffinformában megsütve, de aztán idő hiányában előkaptam a levehető aljú piteformámat, és abban sütöttem meg. Íme az eredmény:

2011. november 29.

Ebben hol a tök???? - Kenyérlángos avagy töki pompos vagy langalló


Bor- és gasztrofesztiválok, adventi, karácsonyi vásárok… mi a közös bennük? Egy illat, egy érzés… Az ilyen eseményeken, főleg az őszi-téli időszakban tudatosan keresek egy helyet, ahol ez az ismerős illat fogad… sülő kenyér, a füstölt szalonna, és illatos hagyma isteni kombinációja.

2011. november 28.

Az első vasárnap angyala – Hallelujah…



„Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdi azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt…”

2011. november 24.

Farfalle „majdnem Alfredo módra” brokkolival


Mint a bemutatkozásban is látható, előnyben részesítem a villámgyorsan elkészíthető fogásokat. Ezért is szeretem nagyon a tésztaételeket, mert amíg összedobok egy mártást, addig kifő a tészta is.

2011. november 21.

Melengető sütőtök-krémleves

Igazából már régen lehetne saját gasztroblogom.....Folyamatosan főzök, sütök, csak éppen szinte sosem jegyzetelek és sosem jutott még eszembe, hogy fotózzak..mert ugyebár főzni nem emiatt szokott az ember lánya.....hát, most úgy gondoltam, nem elég csupán rendszerezni a kedvenceimet és gasztroélményeimet.....ha már lúd, legyen kövér...:-)